Halíí ^^ Tudom, régen voltam, de most volt a felvételi és arra készültem :D De elhoztam nektek egyik legjobb barátnőm, Fera novelláját, amit mellesleg egy versenyre írt és 2. helyezett lett vele, a Narancssárga rózsaszálat! Én imádom, olvassátok el ti is ^^

Bárcsak otthon lehetnék a jó meleg puha ágyban - gondoltam magamban.
- Sky Morrison.
A nevem hallatán felkaptam a fejem és szembe találtam magam Mr. Johnos -sal.
- Tessék? - kérdeztem.
- Miss Morrison, jöjjön ide és mondja el nekünk a tegnapi anyagot - nézett rám a szemüvege mögül Mr. Johnos.
Felelnem kell? Miért ilyen kegyetlen a sors? Tegnap nem tudta felkészülni az órára. Ki kellene találnom valamit.
- Kérem tanárúr, én nem tudtam tegnap tanulni.
- Miért? Valami gond adódott?
- Nem, csak... Csak...
- Igen?
Elhallgattam. Semmit nem tudtam kitalálni. Ilyenkor bezzeg semmi sablon szöveg nem jut az eszembe.
- Értem. - mondta a tanár hallgatásomat látván - Az egyes akkor is jár.
Szuper! Ez az utolsó évem az egyetemen és sikerült szereznem egy egyest. És ma még lesz egy órám Mr. Johnos -sal. Oké.
Sky gondolj valami undorítóra és a legrosszabb fájdalomra - utasítottam magamat.
Elképzeltem, hogy mit éreznék akkor ha elveszíteném a családomat. És még hozzá gondoltam, ahogy épp a világ legundorítóbb kinézetű ételét kell megennem.
- Tanárúr? - szóltam közbe a beszédjébe. Tényleg felfordult a gyomrom.
- Rosszul érzi magát Sky? Eléggé sápadtan fest. Scott kérlek kísérd le Sky - t az orvoshoz - utasította Mr. Johnos.
Kösz Mr. Johnos ezt jól elintézted! Scott a volt barátom. Kissé vonakodott, de aztán odajött hozzám és felsegített. Nehezen feltápászkodtam és belekaroltam Scott izmos karjába. Kimentünk a teremből, de a suli orvosi rendelőig még volt jó pár lépés.
Félúton voltunk mikor össze estem volna, ha Scott nem kap el időben. Felvett a karjaiba és úgy vitt tovább. Elernyedten feküdtem ott az izmoktól duzzadó karjaiban. Gyengének éreztem magam, bár nem igazán értettem, hogy miért vagyok ennyire rosszul. Így bemeséltem volna magamnak a rosszullétet? Áhh, kizárt. Felnéztem Scott mély barna szemeibe, de ő csak előre nézett. Ráhajtottam a fejem a mellkasára és számoltam a szívverését, nyugtatás -képpen. Belélegeztem friss illatát, ami a mindig arra emlékeztetett, hogy egy tiszta levegőjű réten voltam. Becsuktam a szemem, hogy hát ha az segít.
- Ó, istenem mi van szegény lánnyal? - hallottam meg az iskola orvos dörmögő hangját.
- Nem tudom. Rosszul lett órán és a folyosón pedig össze esett.
- Rakd le oda az ágyra és aztán vissza mehetsz az órádra.
- Nem. Maradni akarok.
Kinyitottam a szemem és Scottra pillantottam. A tekintetünk találkozott és a szeme tele volt aggodalommal.
- Most megmérem a vérnyomásod. Addig próbálj nem elájulni, rendben? - mondta Mr. Bailey.
Bólintottam egyet halványan. Scott leült az ágy másik oldalára és megfogta a kezem, majd a fülemhez hajolt.
- Nem lesz semmi baj - suttogta a fülembe. Forró leheletétől megborzongtam.
Próbáltam elkerülni a tudatlanságot, így gondolkodásra késztettem magamat.
Scottal három hónapja szakítottunk, mert megtudtam hogy megcsalt. Ő azt állította, hogy nem, de hát élő bizonyítékom volt így, hogy hihettem volna neki? De ezek szerint átvertek. Gyötrelmes volt ez a három hónap nélküle. De ezek szerint neki is nélkülem. Talán még sem csalt meg. Talán becsaptak engem. Ez a sok talán...
Nagyon szerettem Scottot, de miért beszélek múlt időben, hiszen most is szeretem. Egy éve jártunk mikor bekövetkezett a tragédia. Számomra az egy nagy tragédia volt. A kedvenc könyvesboltomból jöttem ki és haza felé indultam gyalog, mikor egy kávézóban megláttam Scottot egy lánnyal. Jól elvoltak. A lány meglátta, hogy őket nézem és megcsókolta! Nem bírtam tovább nézni őket és elfutottam. Sokszor próbált felhívni, de sosem vettem fel a telefont. A suliba is elmentem mellette és ha megpróbált velem szóba kerülni otthagytam, de legtöbbször elkellet futnom. Lehet, hogy érzéketlenségnek tűnik, de próbáltam túltenni magam rajta. Ha haza mentem a képét néztem és sírtam, és mikor már nem bírtam tovább széttéptem a képét és elégettem. De az első hónapban nem volt olyan este, hogy ne sírva aludtam volna el. Bár még most sem tettem magam túl rajta, legalább sikerült azt elérnem, hogy az arcom ne mutasson ki érzelmet. A torkomban megint gombóc volt az emlék hatására, így a vele való együtt töltött időre gondoltam, persze a jóra.
Imádtam a világos barna hajába beletúrni, minden egyes csókolózásunkkor. Minden egyes simogatása a kezemen vagy az arcomon mindig ugyanazt a hatást keltette. Libabőrös lettem minden egyes érintésétől. Tisztán beivódott az elmémbe, mikor osztály kiránduláskor meglepett egy csokor narancssárga rózsával és "elszöktetett", hogy együtt töltsük az estét egy pataknál. A földön feküdtünk és az öléből figyeltük a csillagokat. Romantikus egy este volt, és megúsztuk lebukás nélkül.
Aztán ott volt az az emlékem is, mikor a sulibálból elmentünk sétálni. Az egyik fánál megállt és akkor vallotta be először, hogy szeret engem. Döbbenetemtől nem tudtam megmukkanni és helyette megcsókoltam. Emlékszem megilletődött, de nem hátrált meg. És persze, hogy akkor eredt el az eső. Nevetve és persze vizesen futottunk vissza a bálba.
Még így vissza gondolva is hevesen dobog a szívem.
- Nos Mr. Bailey mi a baja Skynak? - kérdezte az én Scottom.
- Leesett a cukor szinte. Semmi komoly. Ne aggódj alszik egy jót és jobban lesz - biztatta a doki.
Scott odajött hozzám és megfogta a kezem.
- Nem lesz semmi bajod Sky. Nos most, hogy így alakult a helyzet tartozom egy vallomással. Szerencse, hogy most nem tudsz közbe szólni - mosolygott rám - Akkor bele is kezdek. Először is én nem csaltalak meg! Igen bevallom, hogy ott voltam aznap a kávézóban Addisonnal. Tudod Addison a volt osztálytársam, akinek segítettem felzárkózni matekból - bólintottam jelezve, hogy tudom ki az – Na, vele voltam a kávézóban, hogy szóljak neki, hogy már nincs időm tanítani, mert van egy csupa szív barátnőm. Szomorú lett, majd egyszerűen rám vetette magát. Azt hittem belehalok - vágott egy grimaszt.- Szóval én nem csaltalak meg. Tudod fájt nagyon az elvesztésed, főként mert először nem tudtam, hogy miért viselkedtél úgy velem. Ez a három hónap szenvedés volt számomra. Mindenről te jutottál eszembe, és a fényképedet is mindenhova magammal vittem. Nézd - mutatta meg a pénztárcáját, ahol valóban ott volt az egyik képünk.
Ezt most álmodom? Nem ő nem szeret téged Sky. Emlékezz megcsalt, és te szemtanúja voltál ennek!
Két fél küzdött bennem; az egyik felem most rögtön a nyakába ugrott volna és megbocsájtott volna neki, viszont a másik felem hevesen tiltakozott ez ellen. A közép utat választom, határoztam el. Még, ha meg is bocsátok neki, ki kell, hogy érdemelje a bizalmamat újra, ami nem fog neki egy könnyen menni.
- Én... - suttogtam, de a mutató ujját az ajkaimra helyezte.
Vészesen közeledett felém, s közben mind végig a szemeibe nézett, míg végül mézédes ajkai rátaláltak az enyémre. Lehunyta a szemét, s én is így tettem. Először csak megízlelte ajkaimat, majd finoman puhatolózott a nyelvével. Végig vezette a fogaimon nyelvét, majd óvatosan a nyelvemhez érintette. Gyöngéd volt, s nyelvemmel csatára hívott. Belementem a játékba.
Gyöngéd csókunk egyre vadabb ütemet váltott fel, s mindketten ziháltunk.
- Mi folyik itt kérem? - nézett ránk Mr. Bailey.
Ajkaink szétváltak, s zihálva néztünk a váratlan orvosra.
- Fiam kérlek távozz. Skynak pihenésre van szüksége.
Scott belátta, hogy nem tud ellenkezni a doki pillantásával. Búcsúzóul rám pillantott, és ettől a pillantástól a pillangók repdesni kezdtek a gyomromban.
Elment.
- Most pedig pihenj - utasított az orvos, majd ő is kiment.
Újra gondolkodni kezdtem. És persze, hogy a Scottal való kapcsolatomról.
Ő volt az első fiúm, akit be is mertem mutatni a szüleimnek. Apa azt mondta, hogy ez is csak egy átlagos tini szerelem. Anya szerint többről volt szó.
Sose éreztem úgy, hogy a Scottal való kapcsolatom egy tini szerelem lenne. Szerintem többről van itt szó, mint tini szerelemről - mármint az én részemről biztosan. Azt nem merem kimondani, hogy Ő lenne az igazi - de ebben nem is vagyok száz százalékig biztos.
Scott minden egyes érintésétől megborzongok és kétlem, hogy egy tini szerelemben ilyen érzések lappanganának. Persze nem Scott az első szerelmem. Gimiben volt egy fiú, Joe vele sokáig egy párt alkottunk, de az a szerelem egyáltalán nem hasonlított erre a szerelemre. A Scott iránti szerelmem sokkal nagyobb, több. Ezt nem lehet megfogalmazni, ezt érezni kell! A mi kapcsolatunk nem a testiségről szól. Nekünk úgymond a lelkünk talált egymásra. Persze már többször feljött a szex téma, de megbeszéltük, hogy várunk. Nem akarjuk elsietni. Várunk, míg megfelelő alkalmunk nem lesz.
Úgy érzem, hogy minden percemet vele kell, hogy töltsem. Minden percben az érintésére és csókjaira vágyom. Duzzadt ajkaim vágytól égnek, hogy mézédes ajkait újra érezhessem az enyéimen. Szeretném, ha csakúgy kéz a kézben sétálnánk. Szeretném, ha ajkai a hajamat simogatnák és puha keze végig simítana felforrósodott arcbőrömön. Szeretném, ha bársonyos hangján ezerszer ejtené ki, hogy szeret; újra és újra. Szeretném mindezt. De elég, ha csak magam mellett tudhatom, hogy Ő csak az enyém és, hogy én csak az övé vagyok.
Édes gondolataimat az álom szakította félbe.

Nem tudom, hány óra lehetett, amikor felébredtem. De a kollégiumi szobámba voltam, az ágyamon.
Oldalra dőltem az ágyon, és pillantásomat az éjjeli szekrényemen lévő órára lövelltem, ami este 18órát mutatott. Ki keltem az ágyamból és a tükör elé rohantam. Az aznapi ruha volt rajtam. Kifésültem a hajam és kiléptem a koli szobából. Végig mentem a folyosón de az utolsó befordulásnál hangokra lettem figyelmes. Megálltam a falnál és kikukucskáltam. Scott és Addison beszélgettek.
- Addison engem... érdekelsz... - suttogta, ami miatt itt-ott nem hallottam a szavakat.
Kinéztem újra és... Csókolóztak. A könnyeim kicsordultak és úgy futottam vissza a szobába. Az ágyra dobtam magam és bőgtem, mint egy kisgyerek.
Hogy hihettem neki? Becsapott, megint. A könnyeim megállíthatatlanul folytak, és már hangos zokogásba törtem ki.
Miért kell az érzéseimmel játszadozni? Miért... Miért teszi ezt velem? Nem kellett volna hinnem neki az első perctől kezdve. De az a csók, és az a nézés! Nem, Sky csak játszadozott veled. Összegömbölyödtem az ágyon, hogy kevésbé érezzem a szívfacsaró érzést.
Megint az az érzés. Ami falat sikerült felépítenem a szívem köré, most össze omlott. Végleg. Javíthatatlanul.
A szívem összerakott részei újra darabjaira hullottak. Meghalok ettől a fájdalomtól! Igen halál, ez jó ötlet.
Ha meghalok vége mindennek. Vége a fájdalomnak, a szenvedésnek és legfőképp vége a szerelemnek. Számomra már nincs boldog befejezés, csak ez az egy kiút van. Már nem tudnék a régi lenni, nem tudnék mást szeretni. Kimondom, amit eddig is tudott a legbensőbb; Scott volt az igazi.
A fiókból elővettem egy papírt és egy tollat és elkezdtem ráírni.

" Drága Szüleim!

Sajnálom, ha olykor szófogadatlan voltam. Bánom, hogy nem tartottam veletek a kapcsolatot, nem kellett volna elhanyagolnom titeket. Ti voltatok számomra a legfontosabb a világon, és most ezt eldobom. Talán, ha tartom veletek a kapcsolatot nem fajul el idáig a dolog. Tudom, hogy ez nem mindig megoldás, de most nekem ez az. Kiút egy olyan világból, ahol nekem nincs helyem. Nincs hely nekem, nincs hely a bánatomnak.
Ölel és csókol titeket,
Sky"

A papírt egy borítékba helyeztem, majd egy lapot vettem elő.

" Édes Scott!

Sajnálom, hogy egy évet elvesztettél miattam, bár nekem az az egy év csodálatos volt. Imádlak téged, kimondhatatlanul. Boci barna szemed, világos barna színű hajad számomra olyan volt, mint másnak az éltető levegő és víz. Most már belátom, hogy reménytelenül szerelmes voltam beléd. Te jelentettél mindent számomra. Az illatod... Minden egyes szippantáskor érzem az illatod, úgy rögződött a fejemben. Mézédes csókjaidtól elolvadtam, mint egy tábla csoki a tikkasztó melegben. Ha szemeidbe pillantottam megállt velem a világ. Minden szerelmes szavad még most is megborzongat. Érintéseid maga volt a mennyország.
Remélem megtalálod a boldogságot és elfelejted a múltat.
Szeretlek,
Csók Sky"

Ezt a levelet is borítékba zártam. Megtöröltem az arcom, s kimásztam az ágyból. Megvetettem az ágyat, s az egész szobában rendet raktam. A két borítékot - melynek elejére írtam, hogy kinek szándékoztam - az ágyneműre raktam, hogy látható legyen.
A vázából kivettem egy szál narancssárga rózsa szálat - melyet még Scottól kaptam, az orvosi szoba látogatásom alkalmából -, s a levelek mellé helyeztem.
Tiszta ruhát vettem föl, s majd egy újabb rózsa szállal elindultam a tetőre. Lépcsőzés közben sokszor megfordult a fejemben, hogy helyesen döntöttem - e, de mindig meggyőztem magam, mert más kiút nincs a szenvedésből, csak a halál.
Egy ajtó választott el a tetőtől. Lassan lenyomtam az ajtó kilincset, de megtántorodtam. Minek dobnám el az életem, ha máshogy is végződhet? Nem éri meg eldobni az életemet csak azért, mert egy fiú összetörte a szívem. Hiszen még csak most fog kezdődni az életem. Igen új életet kezdek. Új önmagammal. Először is kidobom, azt a nyamvadt búcsúlevelet.
Vissza mentem a szobába, és a kukába dobtam a leveleket.
Megint új ruhát vettem föl, de ez most másabb volt. Egy vastag fekete harisnyát és egy farmer minit vettem fel, és magamra húztam a legmerészebb zöld színű felsőmet. A hajamat kiengedtem a lófarokból és hagytam, hogy a hátamra omoljon.
Majd felkaptam a rózsacsokrot és kiléptem a szobából. Lám csak? Scott állt az ajtóban.
- Hűű... - mért végig és elismerően mosolygott. Nem érdekelt. És most még a pillantásába sem pirultam bele.
- Figyelj Scott, hidegen hagysz engem. Szóval, ha megkérhetnélek szállj le rólam, és többet ne próbálkozz be nálam! - néztem döbbent, szomorú arcát és elkapott a lelkiismeret. Majdnem, de csak majdnem bedőltem neki. De emlékeztettem magam, hogy megcsalt. Ez adott nekem erőt arra, hogy ezt most mind a képébe vágjam.
Elindultam, de a rózsa csokor emlékeztetett még valamire.
- És még valami - fordultam meg, majd hozzá vágtam a csokor virágot.
Lelkiismerettel indultam el a végcélomhoz.
A kolit elhagyva elindultam a zebra felé. Alaposan megnéztem, hogy nem jön-e autó, ugyanis nem akartam már eldobni az életemet. A zebra közepén Scott hangjára lettem figyelmes, amint a nevemet kiabálja torkaszakadtából. Megtorpantam, de ez rossz ötlet volt. A köd fátyoltól az autós nem látott meg, és bekövetkezett a tragédia. A hangos fékcsikorgásokat abba hagyhatatlan sikítások követték. Az autós későn fékezett és én felkerültem a motorháztetőjére. Láb csontjaim hatalmasat roppantak. És a bordám, mintha beleállt volna a tüdőmbe. Alig kaptam levegőt, de tudtam még élek. Fájdalmas kínszenvedés következett. Most igazán kívántam, hogy haljak meg. Ez az este arra volt rendelve, hogy meghaljak. Már csak tompán éreztem mind a fájdalmat, mind a külvilágot. Hallottam, ahogy valaki azt sikítja, hogy hívják a mentőt. Hallottam Scott, szívbe markoló ordítását is.
Az ismeretlen sötétség egyre jobban és jobban húzott magához. Megláttam a fényt. Igen ez határozottan a fény volt. Tehát a mennybe kerülök? Élettelen karommal nyújtózkodtam a vakító fényhez, mikor meghallottam azt a mondatott.
- Örökké szeretlek - zokogta Scott a narancssárga rózsa csokrot szorongatva.
A halott szívem, mi már amúgy sem dobogott összeszorult. Tévedtem. De már semmit sem lehet vissza fordítani. Fájdalommal, de beléptem a narancssárga rózsaszirmos terembe.

Vége

Remélem, és sztem Fera is, hogy tetszett ^^ Komikat Neki :P